Dr. Steinberger Tőzegáfonyalé (330 ml)

Dr. Steinberger Tőzegáfonyalé (330 ml)
Az amerikai tőzegáfonya (Vaccinium macrocarpon) Észak-Amerika savanyú, tőzeges fellápjain őshonos, napjainkban részben termesztett gyógynövény. A fanyar, savanykás, rikító piros színű terméseket az észak-amerikai indián törzsek hagyományaik szerint télen, húsételek mellé fogyasztották. A tradicionális, energiaforrásként fogyasztott pemmican nevű élelmük zsírból, marhahúsból, tőzegáfonya termésből készült. Nyilak okozta sérüléseiket a bakteriális felülfertőződés megelőzéseként kukoricalisztből és tőzegáfonyából készült borogatásokkal gyógyították, de használták láz és skorbut gyógyítására is.
Az áfonya fajok túlmenően azon, hogy elterjedt és népszerű gyümölcseink közé tartoznak,az utóbbi évek intenzív kutatásainak köszönhetően számos betegség prevenciójában és kezelésében fitonutriensként is fontos helyet vívtak ki. Hatóanyagaik hozzájárulnak az erek rugalmasságának, tágulati képességének megőrzéséhez, antioxidáns tulajdonságuk miatt védenek az oxidatív stressz sejtkárosító, a szervezet öregedését okozó hatásától, támogatva ezzel többek között az immunrendszer működését, a normál sejtosztódást.
1 563 Ft + 422 Ft (1 985 Ft)
Egységár: 4,74 Ft/ml + 1,28 Ft/ml (6,02 Ft/ml)
Kedvencekhez
Ajánlom
Nyomtat
Összehasonlítás
Kérdés a termékről
Részletek
Hasonló termékek
Adatok
Vélemények
Részletek
A tőzegáfonyát klinikai vizsgálatok alapján napjainkban a húgyutak egészségvédő gyümölcseként is számon tartjuk. Különleges szerkezetű polifenoljai bizonyítottan megakadályozzák a húgyutakban felszaporodó mikroorganizmusok megtelepedését, gátolva ezzel szaporodásukat, illetve elősegítve kiürülésüket. Ennek kiemelt jelentősége lehet a hólyaghurut, a krónikus húgyúti bakteriális fertőzések előfordulási gyakorisága, gyorsabb gyógyulása, az antibiotikus kezelések szükségessége, kiválthatósága, a rezisztens baktérium törzsek kifejlődése, az egészséges vizeletürítés elősegítése szempontjából.
Az új prevenciós/terápiás lehetőséget kínáló tőzegáfonya a 10 legkeresettebb étrend-kiegészítő közé tartozik Amerikában és Nyugat-Európában.
Veseköves, vagy/és csökkent vesefunkciójú betegek csak orvosi felügyelet mellett fogyaszthatnak tőzegáfonya levet nagyobb mennyiségben.
Hasonló termékek
Biopont Bio Répalé (750 ml)
906 Ft + 244 Ft (1 150 Ft)
Bio Jacoby Sárgarépa ital (500 ml)
441 Ft + 119 Ft (560 Ft)
Alce Nero Bio lime juice (250 mll )
801 Ft + 216 Ft (1 017 Ft)
Medicura Goji 100% Bio gyümölcslé (330 ml)
2 224 Ft + 601 Ft (2 825 Ft)
Dr. Steinberger Bio Zöldséglé (750 ml)
1 144 Ft + 309 Ft (1 453 Ft)
Grünfink Sárgarépalé (1000 ml)
701 Ft + 189 Ft (890 Ft)
Medicura Bio Aloe Vera koncentrátum (500 ml)
1 657 Ft + 448 Ft (2 105 Ft)
Bio Jacoby Céklalé (500 ml)
441 Ft + 119 Ft (560 Ft)
Biopont Bio Vegyes Zöldséglé (750 ml)
846 Ft + 229 Ft (1 075 Ft)
Biotta Plus Bio Vörösáfonyalé (500 ml)
1 689 Ft + 456 Ft (2 145 Ft)
Adatok
Tömeg
360 g/db
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Webáruház készítés
aprohirdetesingyen.hu arumagazin.hu argep.hu olcso.hu shopmania.hu olcsobbat.hu shopalike.hu arkoz.hu